„Én azonban megkeményítem a fáraó szívét, és bár sok jelet és csodát teszek Egyiptom földjén, a fáraó mégsem hallgat majd rátok, amíg rá nem teszem kezemet Egyiptomra. Akkor majd kihozom seregeimet, az én népemet, Izráel fiait Egyiptomból súlyos ítéletekkel. Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr, ha kinyújtom kezemet Egyiptomra, és kihozom közülük Izráel fiait.” 2Móz 7,3-5

Ismerjük a mondást: hiszem, ha látom. A szlogen végtelenül leegyszerűsíti a valóságot és azt hiteti el velünk, hogy az események csak egyféleképpen értelmezhetők. Megfordítva a dolgot, minden elképzelésnek, minden hitvilágnak megvan a maga kötött eseménysorozata. Mindez annak ellenére, hogy elsőre jól hangzik, csupán illúzió. Az eseményeket, a történéseket soha nem egyféleképpen lehet értelmezni. De honnan jönnek a különféle értelmezések akkor, ha történetesen valamennyien ugyan azt élik át? Nem kívülről, hanem az ember bensőjéből. A különféle értelmezések tehát az emberek különféle belső állapotaira is felhívják a figyelmet. Tehát az életben nem csak az számít, hogy mi történik körülöttünk, hanem mi van bennem!

Isten mikor elküldi Mózest és Áront Egyiptom királyához, a fáraóhoz, pontosan tudja, hogy ellen fog állni. Mert a fáraó szívében az van, hogy ő az isten, ő a törvény, országában ő a mindenható. És ezen semmilyen külső jel vagy csodás történés nem változtat. És ezt látjuk is az egyiptomi csapásokban. Hiába válik a víz vérré, hiába hemzsegnek békák, szúnyogok, böglyök, hiába a dögvész és a hólyagos fekély, hiába a jégeső, a sáskajárás és a sötétség. Sőt, hiába a halál, mert az emberi benső nem változik.

Annak ellenére, hogy a csapások nem változtatták meg a fáraó önhitét, azt mégis világosan visszhangozzák, hogy az Úr az ember ellenére is képes a történelemben akarata szerint cselekedni. nincs szüksége az ember együttműködésére, hogy cselekedjen. Az az Úr a történelemben úgy mutatkozik meg, mint Szabadító. Sőt, cselekvésével leleplezi, hogy az emberi benső menthetetlenül romlott! Mindezt pedig nem önmagáért, hanem az emberért teszi. Értünk teszi!

A koronavírus következtében a megszokott világrend felborulását az emberek saját belső állapotuk szerint értelmezik. Ugyan azt látjuk, amit Mózes és Áron láttak Egyiptomban. Az emberi bensőt még a világon a tömeges halálozás sem változtatja meg. Az élet ugyan úgy folyik, mint eddig. Egyesek közönyösek voltak és azok is maradnak. Mások a szokott módon bűnbakot kerestek és most is azt teszik. Van, aki magában kereste a problémát eddig is, most is. Megint mások az önhittség, az önelégültség csúcsait döntögették eddig is és azt teszik ma is.

A tény, hogy az ember belső természetét a külső körülmények nem változtatják meg, nem jelenti azt, hogy nincs változás. Ez a változás azonban nem az eseményekből, nem az emberből, nem is a fejlődésből, hanem attól a mindenható Úrtól ered, aki a fáraó ellenére kihozta népét, Izráel fiait Egyiptomból. Ez kezdete volt annak a szabadító munkának, mely Jézus Krisztus keresztjén teljesedett be. Mert Isten végső soron az istentelenségből és a halálból szabadítja meg az embert. A szabadítás elvégeztetett! Az Isten az embert úgy szabadítja ki romlott természetéből, hogy Jézussal együtt keresztre feszíti a bűnbánat által. Kegyelemből pedig új, jézusi természetet teremt azokban, akik ezt kérik Tőle! Akik átélték, hogy nem látnak és nem hisznek. Akik teljesen odaadják magukat a feltámadt és élő Jézus Krisztusnak!

Köszönöm neked Úr Jézus a te kimondhatatlan szabadításodat! Köszönöm, hogy a Tőled kapható új és örök életet senki nem veheti el tőlem. Kérlek segíts, hogy ne magamban, ne az eseményekben, hanem Benned higgyek és Rád támaszkodjam! Ámen.